Minden tudománynak két vonása van: egy elméleti és egy gyakorlati. Az elméleti rész nyújtja a tudást számunkra, a gyakorlati pedig a tapasztalatot, amely igazolja a tudást. Ezért a KIT-nek is két vonása van: az egyik az elméleti, amely a Kreatív Intelligencia természetével foglalkozik. Azzal a technikával vagy rendszerrel, amelyen keresztül a Kreatív Intelligencia teljes értékében kifejleszthető a mindennapi élet szintjén. Mindez a KIT elméleti részét képezi. A TM pedig a KIT gyakorlati vonása. Ez nyújt tapasztalatot az intelligencia tiszta természetéről, fejlődési mechanizmusáról és hatóköréről az életünkben. Ezért a KIT – a tudás és a Kreatív Intelligencia tapasztalati értékét biztosítva – egy teljes értékű tudás.

„A Kreatív Intelligencia Tudománya azáltal, hogy megnyitja tudatunkat az intelligencia végtelen, határtalan értékére, kiszélesíti az egyén tudatosságát, mindörökké határtalanná téve azt, ezáltal az élet egyetlen területe sem marad idegen az ember számára.” (Maharishi Mahesh Yogi)

Általános tapasztalatunk, hogy amikor egy ideje már gyakoroljuk a TM-et, felmerül bennünk a vágy, hogy még többet tudjunk meg róla. Többet tudjunk meg az életről, annak forrásáról, és minden egyébről. Mivel tapasztalati szinten elkezdjük élni az Egységet, a tudás mezején is vágyjuk ezt a megértést: a harmóniát a tudás mezején.

Maharishi egyedülálló tematikával építette fel ezt a tanfolyamot, ami azt eredményezi, hogy a 33 előadás végére az értelem szinte megvilágosodik.  Minden egyes előadást Maharishi tart. Egy igazi gyöngyszem a tanfolyamok sorában!

A teljes tanfolyamon három hónap alatt haladunk végig, 5 hétvégi modulból (péntek este, szombat és vasárnap) fog állni:

2020. május 1-3

2020. május 29 − 31

2020 június 6 – 7

2020 június  13 – 14

2020. júniua 27 – 28

A találkozók Budapesten lesznek.

A Kreatív Intelligencia Tudománya tanfolyam eddigi életem egyik legmeghatározóbb és legfelemelőbb élménye volt! Maharishi előadásait hallgatva és azokat inspiráló tanárainkkal részletesen átbeszélve, ez a páratlan tudomány olyannyira beteljesítő a tudás szintjén, hogy a növekvő Kreatív Intelligenciától gondolataink nyomban szárnyakat kapnak, melyek a legkisebb cselekedeteinkben is azonnali eredményeket produkálnak.” Nagy Villő, 2018 (teljes írás itt).

Ha meditálsz már egy ideje, és vannak olyan tapasztalataid, amelyeken elgondolkodtál és szeretnél az ezzel kapcsolatos kérdéseidre alapos választ kapni, ha érdekel téged, hogy honnan ered a TM-technika és mi az oka annak, hogy a tapasztalataid és a tudományos kutatások alapján is annyira hatásos, akkor ott a helyed.” Borbély Péter, 2018 (teljes írás itt).-

1. A TM gyakorlása, illetve elsajátítása az első előadást követően.

2. Jóváhagyás a tanfolyamot tartó TM-tanár(ok) és a Maharishi Védikus Tudománya Alapítvány részéről.

Felnőttek: 120 000 Ft/fő

Diákok, nyugdíjasok, munkanélküliek*: 85 000 Ft/fő

* A kedvezmény igénybevételét igazoló okmányt (pl. diákigazolvány,nyugdíjasigazolvány stb.) az első találkozón kérjük bemutatni.

Részletfizetés: ennek lehetőségéről a tanfolyamot vezető TM-tanárnál érdeklődjön.

Minden egyéni résztvevő, (házas)pár, illetve család ajándékba kapja Maharishi két alapvető könyvének valamelyikét: A Lét tudománya és az élet művészete vagy a Bhagavad-gítá.

Tanfolyamvezető TM-tanárok:

Balogh Andrea és Lakos Antal

További infó és jelentkezés:

Balogh Andrea

Balogh.Andrea@TM.org
+36 (70) 418 85 65

Miről szól?

Minden tudománynak két vonása van: egy elméleti és egy gyakorlati. Az elméleti rész nyújtja a tudást számunkra, a gyakorlati pedig a tapasztalatot, amely igazolja a tudást. Ezért a KIT-nek is két vonása van: az egyik az elméleti, amely a Kreatív Intelligencia természetével foglalkozik. Azzal a technikával vagy rendszerrel, amelyen keresztül a Kreatív Intelligencia teljes értékében kifejleszthető a mindennapi élet szintjén. Mindez a KIT elméleti részét képezi. A TM pedig a KIT gyakorlati vonása. Ez nyújt tapasztalatot az intelligencia tiszta természetéről, fejlődési mechanizmusáról és hatóköréről az életünkben. Ezért a KIT – a tudás és a Kreatív Intelligencia tapasztalati értékét biztosítva – egy teljes értékű tudás.

„A Kreatív Intelligencia Tudománya azáltal, hogy megnyitja tudatunkat az intelligencia végtelen, határtalan értékére, kiszélesíti az egyén tudatosságát, mindörökké határtalanná téve azt, ezáltal az élet egyetlen területe sem marad idegen az ember számára.” (Maharishi Mahesh Yogi)

Általános tapasztalatunk, hogy amikor egy ideje már gyakoroljuk a TM-et, felmerül bennünk a vágy, hogy még többet tudjunk meg róla. Többet tudjunk meg az életről, annak forrásáról, és minden egyébről. Mivel tapasztalati szinten elkezdjük élni az Egységet, a tudás mezején is vágyjuk ezt a megértést: a harmóniát a tudás mezején.

Maharishi egyedülálló tematikával építette fel ezt a tanfolyamot, ami azt eredményezi, hogy a 33 előadás végére az értelem szinte megvilágosodik.  Minden egyes előadást Maharishi tart. Egy igazi gyöngyszem a tanfolyamok sorában!
Mikor és hol?

A teljes tanfolyamon három hónap alatt haladunk végig, 5 hétvégi modulból (péntek este, szombat és vasárnap) fog állni:

2019. november 1−3.

2019. november 29. − december 1.

2019. december 13−15.

2020. január 3−5.

2020. jan. 10−12.

A találkozók Budapesten lesznek.

A Kreatív Intelligencia Tudománya tanfolyam eddigi életem egyik legmeghatározóbb és legfelemelőbb élménye volt! Maharishi előadásait hallgatva és azokat inspiráló tanárainkkal részletesen átbeszélve, ez a páratlan tudomány olyannyira beteljesítő a tudás szintjén, hogy a növekvő Kreatív Intelligenciától gondolataink nyomban szárnyakat kapnak, melyek a legkisebb cselekedeteinkben is azonnali eredményeket produkálnak.” Nagy Villő, 2018 (teljes írás itt).

Ha meditálsz már egy ideje, és vannak olyan tapasztalataid, amelyeken elgondolkodtál és szeretnél az ezzel kapcsolatos kérdéseidre alapos választ kapni, ha érdekel téged, hogy honnan ered a TM-technika és mi az oka annak, hogy a tapasztalataid és a tudományos kutatások alapján is annyira hatásos, akkor ott a helyed.” Borbély Péter, 2018 (teljes írás itt).

Részvételi feltételek

1. A TM gyakorlása, illetve elsajátítása az első előadást követően.

2. Jóváhagyás a tanfolyamot tartó TM-tanár(ok) és a Maharishi Védikus Tudománya Alapítvány részéről.

Tanfolyamdíj

Felnőttek: 120 000 Ft/fő

Diákok, nyugdíjasok, munkanélküliek*: 85 000 Ft/fő

* A kedvezmény igénybevételét igazoló okmányt (pl. diákigazolvány,nyugdíjasigazolvány stb.) az első találkozón kérjük bemutatni.

Részletfizetés: ennek lehetőségéről a tanfolyamot vezető TM-tanárnál érdeklődjön.

Minden egyéni résztvevő, (házas)pár, illetve család ajándékba kapja Maharishi két alapvető könyvének valamelyikét: A Lét tudománya és az élet művészete vagy a Bhagavad-gítá.

További infó és JELENTKEZÉS

Tanfolyamvezető TM-tanárok:

Balogh Andrea és Lakos Antal

További infó és jelentkezés:

Balogh Andrea

Balogh.Andrea@TM.org
+36 (70) 418 85 65

A Bhagavad-gítá

Maharishi magyarázataival

 

Maharishi a védikus irodalom „zsebkönyvének” nevezte a Bhagavad-gítát és azt mondta róla, hogy a benne foglaltak tartalmazzák a védikus irodalom teljes tanításának a lényegét.

A Bhagavad-gítá megrendelhető a Vaszistha Kiadó honlapján. 

Megrendelem!

You have Successfully Subscribed!

Pin It on Pinterest

Share This